"Rájöttem, hogy a tudatos képalkotás egy szépen hangzó állapot, de csak egy kilométerkő az úton, ahol megpihenhetsz…idővel fel kell állnod…tovább kell menned ha fejlődni szeretnél. El kell engedned mindent amit megtanultál, és megfigyelővé válni saját alkotásod közben. El kell jutnod oda, hogy egy tájképeden ne egy szép fát lássanak az emberek, hanem a tompa recsegését hallják benne. Egy portrén ne egy hibátlan másolat legyen a modelledről, hanem a cigarettájának az illata. Ez az ami ki tud emelni a millió fotós közül, mert hibátlan képet csinálni csak rutin kérdése de mélyre merülni és kiereszteni mindazt amit az iszap rejt, ahhoz bátorság kell."

( Balassa László )

Vajon elég a szó: Szeretlek?
Minden este hozzábújva, elköszönő puszik tarkította szoros ölelés, egy újabb nap elteltének édes kellékei.
Szeretlek Pockocskám. Én is szeretlek ApSün.
Még egy utolsó éteri puszi, egy utolsó integetés, aztán behajtom a szobaajtót. Megrohan a csend, az este sötétje. A gondolatok... Érzi, vagy csak hallja? Tudja mit jelent igazán? Megtettem mindent, hogy ne csak egy szó legyen számára? Hogy nélküle nincs is élet? Hogy önző módon a a puszta létem megtestesítője, életem alapköve?
Eltelt sok év egy szempillantás alatt. Itt az iskolakezdés a nyakunkon és a kötelező tervezés-aggodalmaskodás mellett fokozatosan uralkodik el rajtam a gondolat: kirepül. Bár még csak kisiskolás lesz, bár még hazajár, de az újabb szakasz immáron elkezdődött. Növekszik, függetlenedik. Önálló akarata mind többször utat tör, győzedelmeskedik.
Meddig lesz időm elmondani minden este, mennyire szeretem?
Talán majd egyszer ezen sorokat olvasva érzi meg, apja mennyit vívódott, szüntelen őrá gondolva: Szerepem jól végzem-e?
Drága Egyetlenem. E pillanatban még senki nem jósolhatja meg merre sodor az élet, a jövő számodra mit tartogat. Jusson eszedbe minden szeretetem, minden szidalmam, minden átadott érték, s talán tudás is. Egyéniség vagy az első másodperctől - láttam mikor pillantásunk először egymásba olvadt. Senki meg nem változtathat, talán csak a terelgetés hivatott számomra is. Igyekezetem most még nem értheted, de mindenki visszatekint egyszer. Ahogy én is, számtalanszor, hálával és szeretettel gondolván szüleimre, odaadásukra, szeretetükre.

Évek, évtizedek sora kell ehhez. De talán akkor a múltba révedve értelmet nyer minden intelem, és minden ölelés is. Szeretlek.
 
 

"A fotózás olyan műfaj, amiről azt vallom, hogy csak elkezdeni lehet, abbahagyni soha."

( Várady Béla )

Nem szokásom az érmek fotózgatása (ezt sem én csináltam). Nem is állnak halmokban a polcon, de bevallom erre azért büszke vagyok, így megosztom mindenkivel, aki drukkolt értem. Köszönöm.

FIAP Gold Medal - (3rd International Ozone Zone Photo Competition 2015, Roseau, Dominica)

A velencei vasmacskát fél órán át szelídítettem egy marék kandírozott vasporral, mire hajlandó volt egy képre állni velem. Egy szatyorban csempésztem át a határon. azóta velünk él.

Hamar jó barátok lettünk, bár a beilleszkedése nem volt zökkenőmentes. Eleinte előfordult, hogy kikaparta a nappaliban a garnitúrát, és volt hogy amerre ment csapágygolyók gurultak szerteszét. Ahogy teltek az évek megszoktuk egymást és az optikai egeremet sem molesztálja már. Egyedül a vedlését nem tudom megszokni. Ilyenkor tiszta fémforgács a szőnyeg...

 

"Nem minden művészet, amit alkottál. (...) Nem teljes mindaddig, amíg valaki be nem fogadja. Csak akkor válik valamivé, ha valaki meghallgatja, látja, vagy bármely úton megtapasztalja."

( Marilyn Manson )

Elmúlt ismét egy év. Eme megdöbbentő és az én koromban már megrázó élmény ciklikusan önértékelésre kényszeríti az embert.

A Gergely-naptár ismételt átfordulása, a számlálók nullázása inspirálta pillanat minden év végén gonosz súlyként nehezedik az ember lelkére. Öregebben lettünk – hangzik az első strófa - de bölcsebbek nem. Mit könyvelhetek el sikerként, mik alkotják a kudarclistát, mik a rózsaszín tervek a következő évre.

Az előre haladáshoz szükséges a megfelelő időben a visszapillantó tükrön át szemlélni a világot. És amit látok tulajdonképpen nem is rossz, még ha szeretem is sötétben látni a világot.

Konvenciók és egyéb szabályok követik végig életünk minden egyes megélt percét. Az emberben természetes érzés a lázadás ezek ellen, és talán mindennél természetesebb gyermeki fejjel mindez. Fontos, hogy ehhez partnert találjunk. Felnőttként ez lehet barát, kolléga, pillanatnyi ismerős. Leánygyermekként pedig az apa. Apa mindig kész kicsit anya idegeire menni, feszegetni a határokat, és bár szigorúságban, elvárásokban ő lengeti a zászlót, valójában vaj szíve bármikor játékra bírható...
Egy puszi, egy ölelés cinkossá változtatja, és az altatás kényes folyamata is hamar a móka fellegvárává alakul. A rendetlenkedés határokat nem tisztelő viharként tarolja le az aznap emlékét, huncut összekacsintásokkal feledteti minden nehézségét.
S amikor anya feje felett már villámok cikázta viharfellegek tornyosulnak, apa mosollyal szája szegletében rendre parancsolja huncut porontyát. Még egy utolsó hatalmas ölelés, aztán spuri álomvilágba, tündérek közé. De ebben az ölelésben benne van minden szerelmünk, minden összekacsintásunk, utolsó kis génünk tökéletes azonossága.
Életem szerelme, drága kislányom. Aludj jól, álmodj szépeket, és Boldog Karácsonyt Neked Egyetlenem!

 

Minden kedves ismerősömnek ezúton is Boldog Karácsonyt kívánok!

.: GlaBowSky :.

GlaBlog

Még több cikk a GlaBlogon...

GlaBlog

Üdvözöllek ezen blog lapjain kedves olvasó. Ebben az egyvelegben megtalálható a korábbi Maszatka oldal minden cikke, a régi werkfotók és kirándulások beszámolói. Minden egyben, új köntösben. Tematikusan szűkíteni a kategóriaválasztóval tudsz. Kellemes böngészést kívánok.

Olvasd a Maszatka sztorit