Vajon elég a szó: Szeretlek?
Minden este hozzábújva, elköszönő puszik tarkította szoros ölelés, egy újabb nap elteltének édes kellékei.
Szeretlek Pockocskám. Én is szeretlek ApSün.
Még egy utolsó éteri puszi, egy utolsó integetés, aztán behajtom a szobaajtót. Megrohan a csend, az este sötétje. A gondolatok... Érzi, vagy csak hallja? Tudja mit jelent igazán? Megtettem mindent, hogy ne csak egy szó legyen számára? Hogy nélküle nincs is élet? Hogy önző módon a a puszta létem megtestesítője, életem alapköve?
Eltelt sok év egy szempillantás alatt. Itt az iskolakezdés a nyakunkon és a kötelező tervezés-aggodalmaskodás mellett fokozatosan uralkodik el rajtam a gondolat: kirepül. Bár még csak kisiskolás lesz, bár még hazajár, de az újabb szakasz immáron elkezdődött. Növekszik, függetlenedik. Önálló akarata mind többször utat tör, győzedelmeskedik.
Meddig lesz időm elmondani minden este, mennyire szeretem?
Talán majd egyszer ezen sorokat olvasva érzi meg, apja mennyit vívódott, szüntelen őrá gondolva: Szerepem jól végzem-e?
Drága Egyetlenem. E pillanatban még senki nem jósolhatja meg merre sodor az élet, a jövő számodra mit tartogat. Jusson eszedbe minden szeretetem, minden szidalmam, minden átadott érték, s talán tudás is. Egyéniség vagy az első másodperctől - láttam mikor pillantásunk először egymásba olvadt. Senki meg nem változtathat, talán csak a terelgetés hivatott számomra is. Igyekezetem most még nem értheted, de mindenki visszatekint egyszer. Ahogy én is, számtalanszor, hálával és szeretettel gondolván szüleimre, odaadásukra, szeretetükre.

Évek, évtizedek sora kell ehhez. De talán akkor a múltba révedve értelmet nyer minden intelem, és minden ölelés is. Szeretlek.
 
 

"A fotózás olyan műfaj, amiről azt vallom, hogy csak elkezdeni lehet, abbahagyni soha."

( Várady Béla )

Nem szokásom az érmek fotózgatása (ezt sem én csináltam). Nem is állnak halmokban a polcon, de bevallom erre azért büszke vagyok, így megosztom mindenkivel, aki drukkolt értem. Köszönöm.

FIAP Gold Medal - (3rd International Ozone Zone Photo Competition 2015, Roseau, Dominica)

A velencei vasmacskát fél órán át szelídítettem egy marék kandírozott vasporral, mire hajlandó volt egy képre állni velem. Egy szatyorban csempésztem át a határon. azóta velünk él.

Hamar jó barátok lettünk, bár a beilleszkedése nem volt zökkenőmentes. Eleinte előfordult, hogy kikaparta a nappaliban a garnitúrát, és volt hogy amerre ment csapágygolyók gurultak szerteszét. Ahogy teltek az évek megszoktuk egymást és az optikai egeremet sem molesztálja már. Egyedül a vedlését nem tudom megszokni. Ilyenkor tiszta fémforgács a szőnyeg...

 

"Nem minden művészet, amit alkottál. (...) Nem teljes mindaddig, amíg valaki be nem fogadja. Csak akkor válik valamivé, ha valaki meghallgatja, látja, vagy bármely úton megtapasztalja."

( Marilyn Manson )

Elmúlt ismét egy év. Eme megdöbbentő és az én koromban már megrázó élmény ciklikusan önértékelésre kényszeríti az embert.

A Gergely-naptár ismételt átfordulása, a számlálók nullázása inspirálta pillanat minden év végén gonosz súlyként nehezedik az ember lelkére. Öregebben lettünk – hangzik az első strófa - de bölcsebbek nem. Mit könyvelhetek el sikerként, mik alkotják a kudarclistát, mik a rózsaszín tervek a következő évre.

Az előre haladáshoz szükséges a megfelelő időben a visszapillantó tükrön át szemlélni a világot. És amit látok tulajdonképpen nem is rossz, még ha szeretem is sötétben látni a világot.

Konvenciók és egyéb szabályok követik végig életünk minden egyes megélt percét. Az emberben természetes érzés a lázadás ezek ellen, és talán mindennél természetesebb gyermeki fejjel mindez. Fontos, hogy ehhez partnert találjunk. Felnőttként ez lehet barát, kolléga, pillanatnyi ismerős. Leánygyermekként pedig az apa. Apa mindig kész kicsit anya idegeire menni, feszegetni a határokat, és bár szigorúságban, elvárásokban ő lengeti a zászlót, valójában vaj szíve bármikor játékra bírható...
Egy puszi, egy ölelés cinkossá változtatja, és az altatás kényes folyamata is hamar a móka fellegvárává alakul. A rendetlenkedés határokat nem tisztelő viharként tarolja le az aznap emlékét, huncut összekacsintásokkal feledteti minden nehézségét.
S amikor anya feje felett már villámok cikázta viharfellegek tornyosulnak, apa mosollyal szája szegletében rendre parancsolja huncut porontyát. Még egy utolsó hatalmas ölelés, aztán spuri álomvilágba, tündérek közé. De ebben az ölelésben benne van minden szerelmünk, minden összekacsintásunk, utolsó kis génünk tökéletes azonossága.
Életem szerelme, drága kislányom. Aludj jól, álmodj szépeket, és Boldog Karácsonyt Neked Egyetlenem!

 

Minden kedves ismerősömnek ezúton is Boldog Karácsonyt kívánok!

.: GlaBowSky :.

Sajnos, vagy talán szerencsére nincs teljes rálátásom az országban uralkodó állapotokra, mégis azt gondolom, hogy ami szűkebb pátriárkánkban zajlik, az reprezentálja a fotós társadalmat.
Már ha persze lehet így hívni a fényképezőgéppel rendelkező tömeget. Mert ma már ugye mindenki tulajdonol ilyesmit. Vagy legalább egy mobiltelefont, aminek lyuk van a hátán, alatta egy kis fényérzékeny alkatrésszel.
Régen is sokaknak volt fényképezőgépük, mégis jól érzékelhető tagolódást lehetett megfigyelni fotósok és géptulajdonosok között. Nem arról van szó, hogy nem volt átjárás a "kasztok" között, de a média és a közösségi portálok nem mosták el a határokat. Egy friss Zenit tulajdonos nem lett automatikusan fotográfus, és ami a legfontosabb, ő maga sem gondolta vagy hirdette ezt. Tudás, szépérzék, művészi beállítottság, de legfőképpen az igényesség generálta az eredményt.
Korunk egyik vívmánya a média által generált szintcsökkenés, a helyes értelmezés teljes hiánya. És mindig vannak akik tudatlanságból, vagy saját malmukra hajtva a posványos vizet meglovagolják ezeket a divathullámokat. Ma már mindenki "Profi" meg "Fotográfus". Mindenki "Fotóművész" és természetesen a lájkok száma egyenes arányba áll a delikvens halhatatlanságával, véletlenül sem az ismik (sic!) számával.
Minden tiszteletem azoké az embereké, akik azért fotóznak, mert szeretik.
Így, ennyi. Semmi egyéb.
Ez a hobbijuk, imádják csinálni, örömüket lelik benne. Dokumentálnak, játszanak a fénnyel, számukra minden az, ami. Nem félnek szembemenni az áradattal, annak tartják magukat, amik: lelkes amatőrök, rajongók, kihalófélben lévő kisebbség.
És persze van a többség. Közülük is kiemelkedik pár tipikus fajta, alább ezekről lesz szó. Ha valaki valós személyeket vél felismerni e pár típusleírásban, az kizárólag a véletlen és a bizonyára irigyen romlott lelkületem műve.
Aki a végén azon kapja magát hogy bólogat, örüljön, mert nem menthetetlen, sőt!. De ha nem érti, netán felháborítja az iromány, őszintén sajnálom. Ez a cikk nem az Ön világa. Kérjük térjen vissza a kék alapon fehér " f " univerzumába, lájk Önnel.

GlaBlog

Még több cikk a GlaBlogon...

GlaBlog

Üdvözöllek ezen blog lapjain kedves olvasó. Ebben az egyvelegben megtalálható a korábbi Maszatka oldal minden cikke, a régi werkfotók és kirándulások beszámolói. Minden egyben, új köntösben. Tematikusan szűkíteni a kategóriaválasztóval tudsz. Kellemes böngészést kívánok.

Olvasd a Maszatka sztorit