Elmúlt ismét egy év. Eme megdöbbentő és az én koromban már megrázó élmény ciklikusan önértékelésre kényszeríti az embert.

A Gergely-naptár ismételt átfordulása, a számlálók nullázása inspirálta pillanat minden év végén gonosz súlyként nehezedik az ember lelkére. Öregebben lettünk – hangzik az első strófa - de bölcsebbek nem. Mit könyvelhetek el sikerként, mik alkotják a kudarclistát, mik a rózsaszín tervek a következő évre.

Az előre haladáshoz szükséges a megfelelő időben a visszapillantó tükrön át szemlélni a világot. És amit látok tulajdonképpen nem is rossz, még ha szeretem is sötétben látni a világot.

2015 év elején megvalósítottam egy évvel ezelőtti újévi terveim első lépcsőfokát. Párhuzamos munkahelyek és az ezzel járó stressz, időhiány indokolta döntésem folyományaként egy évtized szolgálat után beadtam a felmondásomat. A munka jellegéből adódóan hatalmas tehertől és felelősségtől megszabadulva, tervekkel telten vetettem bele magam az új életvitelbe. A poszt-traumás időszakot túlélve első nagy diadalom a FIAP fotóművészeti diploma megszerzése volt.

Rengeteg tervet készítvén és feladatot meghatározva kezdtem a 2015-ös évet, így bőven van okom bánkódni a nem sikerült dolgokon, az el nem készült munkákon. Depresszív nemzet mivoltunk azonban most kellő inspirációt szolgáltat, hogy ezeket mind elhallgatva azokra koncentráljak, amiket sikerként, örömként, pozitívumként értékelhetek.

Ezek közül is kiemelkedik kislányom. Külön öröm számomra, hogy kezdem látni az alkotó ember alaptermészetét, szellemét kibontakozni benne. A befolyásolás ilyetén formáját elkerülve egyáltalán nem sugallom számára a fotózás szépségét vagy csodálatát. Boldog leszek, ha magától meglátja benne a lehetőséget a kiteljesedésre, de zsenge kora ezt még egyáltalán nem indokolja. A kreativitás viszont már erősen jelleme része, verbálisan éppen annyira, mint rajzban, vagy bármilyen egyéb alkotási folyamatban. A visszatartott lélegzet, tekintetének elmélyülése a mű létrehozásának időszakában és szemeinek ragyogása az őszinte csodálatom kifejeződésére. Elfogult vagyok? Még szép!

Végül még egy számomra rendkívül fontos dolgot emelnék ki. Minden évben terveim közt szerepel az önképzés, a számomra kedves vagy hasznos dolgok tudásának magasabb szintre emelése. Kompetenciáim körének szélesítése számtalan évben áldozatul esett a hétköznapok szürkeségének, a monotonitás fáradságának tavába süllyedt. 2013-ban azonban megtörtem ezt a karmát és azóta minden évben sikeresen teljesítem a magam számára megszabott feltételeket. Néha vérrel és verejtékkel haladva, de így visszatekintve egy buksi simit kiutalnék magamnak az idei évért. És persze itt van ez a weboldal is, amit sok ígérgetés után végre nem csak megcsináltam, de tartalma is bővül.

S mit hozhat a jövő év? Ez csak kereken egy év múlva bontakozhat ki egészében a világot uraló káoszból, de a tervek elkészültek. Az egyik legfontosabb sarokpont, hogy az idén megszerzett tudásomat tovább bővítsem és a 2016-os évben már gyakorlatban alkalmazzam a megfelelő anyagi és morális elismerés mellett. Legtöbb konkrét tervem, célom ennek mikéntjéről szól. A fotózással kapcsolatban pedig folytatom az új utak keresését, a számomra ismeretlen dolgok felfedezését. Szeretném az erről szóló eredményeimet is arra a szintre juttatni, hogy 2017-ben magasabb szintű FIAP diplomát pályázhassak meg.

Nem szándékoznék senkit untatni céljaim alaposabb részletezésével. Aki ismer, tudja, aki meg akar ismerni, tudni fogja. Annyit azonban leszögeznék, hogy terveknek mindig kell lenniük. Egy jól körüldefiniált cél már fél siker! Év végi jó tanácsként ezt hagyom azokra a kitartóakra, kik e hosszú szöveg végéig eljutottak.

Legvégül pedig szeretnék köszönetet mondani mindazoknak az értékes és szeretetre méltó embereknek, akik támogattak, hittek bennem és nem hagytak letérni az sokszor kusza ösvényről. Bízom benne, hogy jómagam legalább annyira támogatójuk lehettem, mint amennyire Ők voltak nekem.

Most elhallgatok. Mindent köszönök. Jöhet a pezsgődurranás, Himnusz, tűzijáték.

Sikerekben Gazdag, Boldog Új Esztendőt Kívánok Mindenkinek!