A velencei vasmacskát fél órán át szelídítettem egy marék kandírozott vasporral, mire hajlandó volt egy képre állni velem. Egy szatyorban csempésztem át a határon. azóta velünk él.

Hamar jó barátok lettünk, bár a beilleszkedése nem volt zökkenőmentes. Eleinte előfordult, hogy kikaparta a nappaliban a garnitúrát, és volt hogy amerre ment csapágygolyók gurultak szerteszét. Ahogy teltek az évek megszoktuk egymást és az optikai egeremet sem molesztálja már. Egyedül a vedlését nem tudom megszokni. Ilyenkor tiszta fémforgács a szőnyeg...