Konvenciók és egyéb szabályok követik végig életünk minden egyes megélt percét. Az emberben természetes érzés a lázadás ezek ellen, és talán mindennél természetesebb gyermeki fejjel mindez. Fontos, hogy ehhez partnert találjunk. Felnőttként ez lehet barát, kolléga, pillanatnyi ismerős. Leánygyermekként pedig az apa. Apa mindig kész kicsit anya idegeire menni, feszegetni a határokat, és bár szigorúságban, elvárásokban ő lengeti a zászlót, valójában vaj szíve bármikor játékra bírható...
Egy puszi, egy ölelés cinkossá változtatja, és az altatás kényes folyamata is hamar a móka fellegvárává alakul. A rendetlenkedés határokat nem tisztelő viharként tarolja le az aznap emlékét, huncut összekacsintásokkal feledteti minden nehézségét.
S amikor anya feje felett már villámok cikázta viharfellegek tornyosulnak, apa mosollyal szája szegletében rendre parancsolja huncut porontyát. Még egy utolsó hatalmas ölelés, aztán spuri álomvilágba, tündérek közé. De ebben az ölelésben benne van minden szerelmünk, minden összekacsintásunk, utolsó kis génünk tökéletes azonossága.
Életem szerelme, drága kislányom. Aludj jól, álmodj szépeket, és Boldog Karácsonyt Neked Egyetlenem!