Valójában két gyermekünk van. Az egyik akkor látható, mikor hamiskás mosollyal az arcán békésen szuszog apa pocakján, vagy a kis ágyikójában plüssbarátai közt. Vagy mikor cicire tapadva angyalian átszellemült pofival szopikázik. A másik nemsokkal előtte, felébredés után de etetés előtt, vagy mikor a jóisten tudja csak pontosan mit is akar, mert már 17-szer letetted, felvetted, átcsomagoltad, döncikélted, vagy tudomisén.
Az első a égből közénk pottyant kicsi angyalka, az én kislányom.
A második baba alapú mikroorganizmus valójában kísértetiesen hasonlít a kislányomra, csak sokkal vörösebb, ráncosabb, és huzamosabb ideig képes folyamatos 97 decibelen üzemelni. Ilyenkor rekedten üzen bele a nagyvilágba, hogy mekkora lökött ősökkel verte meg Őt az ég, hogy nem tudják kitalálni mit is szeretne pontosan.
És valóban nem tudják. Ezt hívják kétségbeesett vészdajkálásnak. A gyereket ugyan nem nyugtatja meg, apa viszont megtanult egy kézzel enni és öt ujjal gépelni, valamint mellkason altatáskor huzamosabb ideig kibírja nagyobb lélegzetvétel nélkül. Ergo annyi oxigénnel élek órákig, amennyit egy szál muskátli 15 perc alatt présel ki magából.
Nem is beszélve arról, amit a szülőegyedek lelkületében és optikai felépítésükben okoz az állandó és pihenésmentes 24 órás műszak... Vagy ahogy szülésznénink fogalmazott Anyucinak, szarul nézünk ki. :-/ Lehet benne valami, mert én is folyton ezt hallom, de bennem nem keltett gyanakvást. Naivan mindig azt hiszem, hogy a fogmosópohár fölött tapasztalt reggeli látvány valóban csak reggeli. Hogy a 3. kávé már nagyjából emberi arcot feszít rám. Nos.... erős tévedés... :-S
A szemem alatti karikák miatt meg sem fogok lepődni, ha Maszatka az Animal Planet műsorait nézve minden pandamackóra rábök: Apppaaaaa....

Hozzászólás: rámiusz 09/Nov 04 : 20:20
97 dB? Szóval kimérted!?
Visítás ide, szemes karikák oda, ha ránézel a kis ordítóegérre még totyogó tata korodban is elfutja majd a szemed a pára, amikor ott áll előtted életed fő műve kezében egy visító kis izével és kiül az arcára a kétségbeesés. Mint most Nektek... :-O

Hozzászólás: glabowsky 09/Nov 05 : 17:54
Igen, teljesen jogos. Leszámítva, hogy az elhasználódástól már most totyogó tatának érzem magam. Apám gonoszkás mosolyát látva viszont az a sejtésem támadt, hogy mikor ő volt az én helyzetemben, azt kívánta én is tapasztaljam majd meg mindezt. Bejött... :D