Tegnap bejelentésre került végre unokatesóknak, nagynéniknek és nagybácsiknak.
Először Niksát, unokahugicámat hívtam, aki már vagy egy éve masszívan macerál, hogy Ő babázni szeretne. Szal mondtam neki, hogy a projekt amiről beszéltünk régebben (folt-takaró varrása) aktuális, nekiállhat... ;-)
Azt hiszem reakciója felkerült a lelkendezős lista élére, teljesen euforikus volt. (Bizonyára ennek a beszpídezett állapotnak tudható be a szövege: "akkor mégsem vagy olyan szerencsétlen"). :-D
Rögtön utána hívott nagynéném, aki inkább velem beszélt, mert a lányával ezek után egyáltalán nem lehetett... :-)
Laca testvért a munkahelyén értem el. Mondtam neki, hogy a közelgő esküvőjükre Adrival másfél széket szeretnék kérni Nyulinak, mert egyen addigra már nem fog elférni... :-D Nagyon örült a hírnek.
Akárcsak nagybátyám, aki szintén gratulált és lelkendezett a telefonba aranyosan, míg később anyám le nem buktatta, hogy Ő már elkottyantotta neki, csak hát azért lepődjön meg ha hívom... Megtette... ;-)

Este aztán beugrottunk 10 percre Dákkékhoz, ami cirka négy órán keresztül tartott. Közben hívott minket Adri is.
Zajlik az élet sallala! :-)